Hlavná stránka
Irány a színház!
12Az új tanév első hetét színházlátogatással zártuk. A Teremtés mese című előadást néztük meg. Mondókák, mesék, népi szókincs Écsi Gyöngyi előadásában, népi hangszerek kíséretében. Önfeledt szórakozás, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A nyár utolsó sugarai pedig egy kis fagyizásra is elcsábítottak minket.
Becsengettek!
4Megkezdtük a 2025/2026-os tanévet. Tizenegy kis elsőssel és két új tanerővel vágtunk neki az új kalandoknak és kihívásoknak. Azt kívánjuk, hogy legyen ez a tanév is tele örömmel, tudással, élményekkel és szeretettel.
Családi nap és főzőverseny 2024
9Szeptember 28-án került megrendezésre a Családi Nap és Főzőverseny Balogfalván, a Balogfaláért Polgári Társulás és Balogfala önkormányzata, valamint más civil szervezetek bevonásával és támogatásával. Iskolánk aktívan bekapcsolódott a rendezvénybe, ugyanis a tanító néniken és iskolai alkamazottakon kívül, akik a Suli-Ovi főzőcsapatot erősítették, az iskola diákjai is aktívan részt vettek a programokon. A Suli-Ovi csapat káposztalevest főzött gazdagon. A terítékkel és a szivélyes vendéglátással elnyerték a tanító nénik a zsűri különdíját. A gyerkőcök a kreatív műhelyben tevékenykedtek, részt vettek a Mesefigurák interaktív meseelőadásának és a cudar, esős idő ellenére is kitartóan küzdözzek a gyerek Exatlon pályáján. Iskolánk diákjai nem távoztak üres kézzel, ugyanis néhányuk nyakába még csillogó érem is került. Szitai Dávid és Csépe Péter bronz, illetve ezüst éremmel térhettek haza.
Megnyitottuk a 2024/2025-ös tanévet
12024. szeptember 2-án a mi iskolánba is becsengettek és megnyitottuk a 2024-2025-ös tanévet. A régi lelkesedéssel és tudásvággyal, ám új igazgatónénivel és 9 új kis elsőssel vágtunk neki az új tanévnek. PaedDr. Plencner Végh Barbara igazgató néni köszöntőjét követően iskolánk 4 diákja, Baláž Viktória, Ruszó Angelika, Váradi Veronika és Mag István szavalattal színesítette a tanévnyitó programját. A diákokat, szülőket és meghívott vendégeket ünnepi beszédében köszöntötte Balogfalva polgármestere, Szabó Gábor is. Egy szónak is száz a vége....becsengettek! Mindenkinek sikerekben gazdag, örömmmel és tudással teli, új tanévet kívánunk!
Húsvétváró 2022
Do fotogalérie bol pridaný nový album Húsvétváró 2022.
Húsvéti kézműves foglalkozás
78
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje
Kalendár
- zatiaľ žiadne údaje
Fotogaléria
- zatiaľ žiadne údaje
Mapa